-

-

"Az Univerzum Védelmezői" :D

2017. május 06. - Mikey88

Kezdjük rögtön a legeslegelején!

 

Még az első rész előttről, kiindulva, hiszen halvány lila gőzöm nem volt róla mi ez vagy hogy létezik ez egyáltalán, egyenesen, ahogy a Zsivány Egyesre anno nem voltam kíváncsi úgy erre sem, de az előzetes meggyőzött nagyon is. Ráadásul mikor moziba készültünk nem tudtuk eldönteni mit is nézzünk és úgy voltam vele, ha már szar a kínálat élen a Godzillával, akkor legalább valami olyat amitől nem kapok azonnal agyhugykövet és elvagyok vele, na de amit az első résztől kaptam a pénzemért cserébe az minden várakozásomat felülmúlta! Úgy jöttünk ki a filmről, hogy ez valami állat! 

Éppen ezért nem kis várakozás előzte meg részemről is a filmet, hogy ugyan ezt hogy viszik tovább, de hál' isten ismét jót szórakoztam a kész művön így bátran merem ajánlani bárkinek, aki jól akar szórakozni és kikapcsolódni!

Valljuk be a korrektség jegyében, hogy magának az első résznek is olyan, hogy története nem volt konkrétan, hogy miről szólt, mi volt a cél a lényeg vagy bármi olyan ami nem csak a kötelező alibizés lett volna történet címén :D

Na itt sem kell csodát várni ilyen téren, hiszen a sztori maga itt is csak egy kötelező köret, ami nem baj, hiszen már az első filmet is a karakterek vitték el a hátukon, a kifogástalan látványvilág és akciójelenetek mellé sírva röhögős poénok is kerültek. Nem kell félni! Ugyanezt itt is megkapjuk! Ezek az elemek továbbra is működnek és ha lehet még egy picivel jobban is. Amivel kitűnik az egyértelműen az hogy itt már bátrabb a film, hiszen a figurákat és kapcsolatukat nem kell már 0-ról kezdeni, hiszen már kellően be lettek vezetve, tehát ezért is volt rizikós a folytatás, azonban sikerült még vonzóbbá tenni a karaktereket, több mélységet adni nekik és végre 3 dimenziós hús-vér élő érző lényekként működnek.

Meglepően sok drámai elemet tartalmaz a film, na de nem kell megijedni nem egy szociódráma lett a vége, helyenként átmegy a túlzott giccsbe, de egyáltalán nem zavaró, tehát James Gunn tökéletesen egyensúlyoz a könnyed és a komoly részek között. Volt pár meglepetés a számomra, de akik sokkal inkább képben vannak a képregényekben azoknak sok újdonságot biztos nem fognak tartalmazni a részletek, de összességében én elégedetten távoztam a filmről. Nem egy nagy eresztés, de hozza, amit egy szórakoztató mozinak kell és még szól is valamiről :)

A bejegyzés trackback címe:

https://filmsiheder.blog.hu/api/trackback/id/tr5612486463

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása